Annyi mindenről kellene írnom.
Van miről bőven, és az az igazság, hogy szeretném is ha ez a sok gondolat és érzés megmaradna későbbre, illetve segítene rendszerezni a dolgokat. Szerencsére már sokat beszéltem róla pár embernek, és ez jó, ez nagyon jó, mert évekig visszanyeltem sok érzésem és gondolatom, felbukkanni sem hagytam őket, csak egyszerűen visszanyomtam őket valahova mélyre. Ennek általában az volt az eredménye, hogy hányinger fogott el. Igen, az ember teste elég durván tud jelezni, ha valami nem oké. Én ebből csak annyit érzékeltem, hogy nem jó, de nyilván nem kiengedtem, hanem még mélyebbre igyekeztem gyömöszölni, hátha attól majd elmúlik. Hát kijelentem, hogy nem, attól baromira nem múlik el, ha elnyomom, előbb utóbb úgy is előjön, mert muszáj neki, és ha nem is jönne elő, az élet nem lesz jó. Lehet hogy nem rossz, vagy egész jó, de nem lesz igazából olyan amilyen lehetne. Amíg lent tartom a dolgokat, behunyom a szemem, becsukom a fülem, befogom a szám, a lehetőségek csak elmennek mellettem, hiszen esélyt sem adok nekik.
Új életfilozófiám van. Eddig elég jól bejött. Az elmúlt lassacskán egy évben alakult ki, és úgy tűnik tényleg működik, csak figyelni kell. Lehet, hogy oltári nagy közhely, és igazából mindenkinek megy, csak nekem újdonság a dolog, de a dolgokat egyszerűen hagyni kell történni. Akkor nem lehet baj. Nem azt mondom, hogy nem történhetnek rossz, nehéz, fájdalmas dolgok, mert de (ahogy történtek is), de végül is, és közben is végig megvan az a bizonyosság, hogy ennek mégiscsak így kell lennie, és ami történik, ha fáj is, alapvetően a legjobb lehetőség, mert előre mutat. Mikor két hete voltam a pszichiáteremnél ott jutott eszembe a gondolat mikor cserélték a vizes ballont, hogy olyan ez mint mikor mélyről feljönnek a buborékok. Nem kell rásegíteni, lehet hogy nem könnyen de előbb utóbb mindenképp feljön és utat talál magának. Hagyni kell.
Sok mindenen mentem keresztül az elmúlt fél évben, és ha tágabb értelemben nézem, akkor egy évben, és ha még inkább, akkor az elmúlt majdnem hét évben.
Az elmúlt fél év. Mátéval szakítottunk több mint hat év után. Már jó ideje ért a dolog, de nem voltunk rá képesek, hát egyszer csak megtörtént. Nem volt nagy terv, vagy ilyesmi, egyszer csak álltunk a körút közepén, és bőgtem a mellkasára borulva, és egyszerűen mindketten tudtuk, hogy ez az a pillanat. Utána volt elég szép két-három hetünk, míg Csepelen laktam még. Sokat beszélgettünk, rengeteget, és jól éreztük magunkat egymás társaságában. Igazából se ő, sem én nem álltunk készen még akkor a valódi elválásra, csak a változásra.
Elköltöztem október elején Nyunyuhoz, ami elég nehéz volt neki is meg nekem is. Nem voltunk túl kompatibilisek egymással életvitel szempontjából, bár erre számítani is lehetett. Egy hónapot voltam ott, aztán már nagyon ki voltam borulva, és november elején elköltöztem Jucihoz. Nyunyunál rá kellett jönnöm arra, hogy nem zárhatom be magam, sehogy. Se fizikailag, se lelkileg. A szabadság számomra levegő, és ezt el kell fogadnom, be kell építenem, magam javára kell hajtanom, és azokat a részeit amik gátolnak tudatosítanom kell.
Mikor Jucival megbeszéltük hogy odaköltözöm épp mentünk Boszorkányszombatozni Emeséhez. Ott is feljött jó pár dolog elég mélyről meditáció közben, de ezeket ide most nem írom le, mert hosszú is lenne, meg amúgy is megvannak jegyzetelve. Jucinál nagyon jól éreztem magam, és nagyon hálás vagyok mindenért. Még annál is jobban. Három hónapot töltöttem nála, az elején úgy tűnt sosem jön el a pillanat hogy végre hazaköltözzem, a végén úgy tűnt egy szempillantás volt az egész. Ha eddig közel álltunk egymáshoz, akkor most aztán tényleg. Nagyon sokat jelentett nekem a társasága, segítsége, minden. Sok szempontból ez a három hónap arról szólt, hogy döntögetem a tabukat. A tabukat, gátlásokat, amik bennem vannak, vagy amikről azt vélem rajtam kívül állnak. De végeredményben, a kettő nagyon hasonló.
Ez alatt az idő alatt két hónapig még próbálkoztunk Mátéval helyrebillenteni a dolgokat. Voltak nagy felismeréseink, mikor ugyanazokba a dolgokba belecsúsztunk amikbe éveken át, ilyenkor sírás volt, önostorzás, és fogcsikorgatás. De kellett, lassan előrébb haladtunk. A két ünnep között eljött a pillanat, hogy ismét nagyon közel kerültünk, csak egy hajszálon múlott, hogy újra kezdjük. Szóba jött költözés, házasság, gyerekek, minden. Nagyon szerettem volna. Nagyon szerettem Mátét, képtelen voltam elengedni őt, illetve képtelen voltam elengedni annak az életnek a lehetőségét amit vele tölthetnék el. Együtt töltöttük a szilvesztert, majd volt egy beszélgetésem Ariellel január 2-án. Ariellel nem beszélgettem mióta szakítottunk Mátéval. Akartam, de nem tettem meg, tartottam tőle valamiért. Aztán "kikerülhetetlenné" vált a dolog. hát ilyen, amikor hagyjuk a dolgokat történni. Megfelelő időben megfelelő helyen megfelelő gondolatok jutottak el hozzám. Mondott valamit, ami olyan volt mintha fejemre ejtenének egy téglát. Hallom magam most is ahogy telefonban próbálom mentegetni magamat, Mátét, kettőnket, a kapcsolatunkat. Utána kénytelen volt elgondolkodni, és egyszer csak megint jött a szorongató hányingert keltő érzés, és akkor tudtam, hogy ezt nem lehet, így nem tudom leélni az életem, így nem akarom leélni az életem. De még ekkor sem rohantam a dolgok elébe és zártam le semmit. Gondolkoztam, próbáltam megoldást találni, futtattam a fejemben a lehetőségeket, és kicsit távolodtam. Ezt ő is érezte, tudtam hogy érzi, de nem voltam készen sem a folytatásra, se az elengedésre, még mindig, bár az utóbbihoz jóval közelebb kerültem.
Két nappal később volt egy krónikák megbeszélés, ami aztán egy sörözésbe futott bele. Kicsit megszaladt az ital, nyilván nem véletlenül. Voltak elég tanulságos pillanatai az éjszakának, és az összesre nem is térnék ki, mert az egész olyan, így visszatekintve, mint egy kurva nagy szembesítés önmagammal, mintha a tükörbe vernék a fejemet.
To be continued...

2015. február 24., kedd
2014. július 8., kedd
Boszorkányos este
Boszorkányos este
Ma a halállal szembenülltem.
Ma nem merek elmenni hozzád.
Holt kertbe bolygok kimerülten.
Ruhám csupa vér s éji harmat.
Ha megcsókolna most mohó szám
Fekete seb verné ki ajkad.
Ma nagy vagyok a fájdalomtul
Ma sírtam éjjeli tivornyán.
Csókéhes ajkam jajra torzul.
Hadd fussak, átkozott kisértet.
Boszorkányok közt nyögve, sírva,
Seprűlovon vágok az éjnek.
Ma este megbotlok az útban
S a hűvös, vékony, őszi holdfény
Szétázott kalapomra csurran...
/Kosztolányi Dezső/
2014. július 7., hétfő
zavaros
Na vége az edző sulinak, vége az egyetemnek (mindkettőnek csak a nyárra), jelen pillanatban nincsen olyan dolgom ami AZONNAL kell, és ez jó érzés.
Aztán van egy csomó zavaros és furcsa érzés is. Most nagyon melegem van, és még főzök is mellé. Anyunak pénteken vége a kezelésnek, nagyon örülök neki.
Közben meg megfulladok magamban. De néha meg kiömlik, aztán csak takarítom ami szétgurult.

2014. június 6., péntek
a felszínen lebegve
Na azzal a lendülettel jól le is eresztettem. Nem csinálok semmit, csak ülök itthon a napsütésben, élvezem, hogy nincs semmi kötelező, Sons of Anarchyt nézek, meg olykor edzést tartok... jeee. :D Illetve tegnap volt Impulzus Filmklub flow témakörben, ami ismét nagyon jól sikerült szerintem. :)
Szóval most nagyon sekélyes vagyok, majd jövőhéttől hajlandó vagyok mással is foglalkozni, de most még gondolkodni sem nagyon. :P
Szóval most nagyon sekélyes vagyok, majd jövőhéttől hajlandó vagyok mással is foglalkozni, de most még gondolkodni sem nagyon. :P
2014. május 31., szombat
Sportedző, jeles!
Hát most csak baromi örülök magamnak. *boldogságosság*
2014. május 29., csütörtök
megvan a gyakorlat :)
Hahaha! Megvan a gyakorlati vizsgám, halovány négyes... 75%, de megvan! :) Sajnos a diamikus sztereotípia szintjére nyilván nem sikerült begyakorolni a koreót, mivel voltak döccenők, amitől persze felhúztam magam, és lettek újabb döccenők. De, kipréseltem végül magamból, és ez a lényeg! :D
A holnapi szóbeli viszont kicsit vicces, mert még nem tanultam, és azt hittem, hogy összesen 20 tétel van, de kiderült, hogy 120. Hát ismét egy átvirrasztott éjjel lesz úgy érzem. Csak azon gondolkodom, hogy vajon honnan gondoltam, hogy össze vissza 20 tétel van? :D Na mindegy, még időben kiderült, holnap kínosabb lett volna szembesülni vele.
Néha totál el vagyok tájolva, ma is pl. a vizsgára a Schulekbe mentem a Team Fitness helyett, így sikerült produkálnom és egy jó háromnegyed órás késést. Alap. :P

2014. május 28., szerda
vergődés
Nehéz leküzdenem az érzést, hogy rossz vagyok. Ha megbántok valakit (vagy feltételezésem szerint megbántok), borzasztóan rosszul érzem magam utána... akár napokig. Akár évekig. Ugyanakkor a dolgoknak van oka általában, és nem szoktam semmit szándékos gonoszságból csinálni. Nagyon rosszul érzem magam ilyenkor, szégyenkezem, és lelkiismeret furdalásom van, és feloldozásra vágyom. :(
Megyek aludni, mert holnap ötkor kelek, és vizsga...
Megyek aludni, mert holnap ötkor kelek, és vizsga...
zakatolás
Úgy gondolom, hogy mikor otthagytam a pszichiáteremet (2011 decemberében), hogy "most már minden oké, új életet kezdek, hurrá hurrá", az volt a legdurvább menekülés életemben önmagam elől. Na de sebaj, nyilván kell ilyen is. :)
"az a
zakatolás a szívemben
megint valami más amitől újra élek"
"az a
zakatolás a szívemben
megint valami más amitől újra élek"
dinamikus sztereotípia
Ma van az a nap, mikor tudásomat dinamikus sztereotípia szintjére emelem. Úgy legyen.
Most kicsit amúgy üres a fejem, mert csak ezzel van tele (ez elég ellentmondásosnak tűnik, de nem az). Még éjszaka is tök felületesen aludtam, mert vagy a zene járt a fejemben, vagy a lépések, vagy hogy el ne aludjak, vagy hogy mennyi időm van még gyakorolni, mikor kell felkelnem, mikor kell lefeküdnöm, és egyáltalán mikor kell úgy bármit is...
Fel is keltem időben, de még mindig csak a kávém szürcsölgetésénél tartok, és úgy érzem nagyon reggel van még ahhoz, hogy én mozogjak. Nekem délután-este (ez is) sokkal jobban megy. Az izmaim amúgy teljesen össze vannak állva, és a térdem is elkezdett fájni. Sajnos szerintem az aerobik igazából nem annyira ízületkímélő, mint amennyire mondják, de lehet hogy csak én vagyok defektesen összerakva. Mindenesetre az tény, hogyha csinálok egy kemény intervall edzést ugrálással minden szarral, és csinálok egy low impact, vagy esetleg hi-lo órát, akkor tutibiztos, hogy az low/hi-low után fog megfájdulni a térdem, és nem fordítva. Egyébként erre már vannak elméleteim, hogy miért is lehet, majd kutatok is utána kicsit, aztán majd írok valami okosságok. Na de most nem kifejezetten rinyálni akarok, csak kiírni magamból a lámpalázat, és valamiképp beindítani az agytevékenységeimet. A szomszédok ma biztos becsavarodnak majd ettől a négy számtól ami megy majd végtelenítve... :D
De előtte hajat is mosok, mert már rosszul vagyok saját magamtól. -_-

2014. május 27., kedd
Blokk
Totálisan le vagyok szívva.
Ha valaki azt hiszi, hogy az aerobik olyan kis tingli-tangli dolog, az baromi rosszul hiszi. Fizikailag és agyilag totálisan le vagyok szívva, most már órák óta nyomom, és amikor épp nem, mert utaztam, akkor fejben játszottam le a képleteket, vagy a zene ritmusát számoltam. Most kell egy kis pihenő, aztán holnap a dinamikus sztereotípia szintjére emelem a tudásomat végleg.
Nagyon lehet nekem drukkolni. Mint mindig. :D

utolsó pillanatok :(
Kezdek nagyon parázni az aerobik vizsgámtól. A bemelegítés még mondjuk megy (bár állandóan összekutyulok valamit amikor kart is bele kell vinni... :/), de a vizsgakoreó csak elméletben van meg, még baromira be kell gyakorolni, és nagyon félek, hogy a vizsgán képtelen leszek koncentrálni normálisan, és elbaszarintom az egészet. :( Aztán arról nem is beszélek, hogy még a szóbeli tételekkel nem állok sehogy... a gyak tételek még úgy ahogy. PARAPARAPARA. :(
2014. május 26., hétfő
side to side
Nagyon érdekes érzés, olyan mintha felszabadult volna az elmém, és valami tűz gyulladt volna odabenn. Ez tetszik, meg kicsit ijesztő is, hirtelen nem látom a határokat tisztán. Eddig egyszerű volt, mert mindenhol csak határokat láttam. Most van az a pont, mikor azért fogom vissza magam, és csak tekintgetek körbe-körbe, mert félek, hogy átesem annak a bizonyos lónak a túlsó felére. De egyébként meg nem fogok, ezt tudom, mert pont hogy a túloldalról pottyantam ide. Szóval ott már jártam... érdemes lenne most már felszállni, és nem ide-oda zúgni.
Egyébként júniusban valószínűleg megyek majd lovagolni, izgulok, örülök és félek is. :)
Most meg back to the aerobik vizsgakoreó.
Egyébként júniusban valószínűleg megyek majd lovagolni, izgulok, örülök és félek is. :)
Most meg back to the aerobik vizsgakoreó.
Return
Egyszer csak kigördült egy könnycsepp a szememből. Hmm.
Az az érzés kísért órák óta, hogy valami hiányzik, meg hogy gondolataim vannak, amiket valahova közölni szeretnék. Nos, rájöttem, hogy a facebook tulajdonképp nem a megfelelő felület erre, így még a verset is inkább töröltem róla amit tegnap írtam. Végül is eddig sem ilyen furcsa elszállt énközlésekre használtam, és ezután sem akarom, mert nem érezném, hogy az lenne a megfelelő hely erre. Aztán rájöttem, hogy mi ez az érzés. Ezt szoktam volt érezni mikor blogolnom kell, így jutottam ide. Úgy érzem, hogy hosszú évek után valami megnyílt bennem újra. Egyre inkább érzem azt, hogy visszakapom régi - 2008/kezelés - előtti önmagam. De úr isten, ehhez el kellett telnie öt évnek... Túl sok egy ember életéből. Nagyon sok pótolnivalóm valóm van.
Ami érdekes, hogy a kezelés utáni időszakban még talán rosszabbra fordult a helyzet, totálisan le és bezárt mindent, és gyakorlatilag minden érzésért ami született bennem bűntudatot és szégyent éreztem. Volt egy olyan időszak is közvetlenül a kezelés után fél-egy évig, amikor úgy éreztem tulajdonképp minden mindegy. Élek vagy halok, nem számít.
A barátságaim, ismeretségeim száma rendkívül beszűkült, alig kommunikáltam pár emberrel, és még az igazán közeli pár barátomnak sem mertem elmondani mindent ami bennem van, annyira nem akartam, hogy bizonyos dolgok legyenek. Nem írtam róla, nem gondoltam rá, nem akartam érezni, nagyon nagyon próbáltam elűzni, és egyszerűen megsemmisíteni. Úgy gondoltam ha valahogy nem veszek róla tudomást, majd elmúlik. Nem múlt el, néha halványodott, aztán újra elemi erővel tört fel, konkrét fizikai rosszullétet, hányingert okozva. Nem is kell túlszimbolizálni, misztifikálni a dolgot ahhoz, hogy rájöjjön bárki, hogy ha valamit annyira lenyomsz és ennyire "megfekszi a gyomrodat", nyilvánvalóan előbb utóbb sugárban hányod ki magadból. Na én ezt nagyon-nagyon sokszor visszanyeltem.
Aztán egy nap jöttem haza a tescoból a hatalmasra púpozott mammaszekérrel, és lehet hogy már túl sok volt a fizikai és lelki teher együtt, én nem tudom mi történt, de ismét előfurakodtam a hányingerkeltő gondolataim és érzéseim, és egyszerűen azt éreztem, hogy ezek teljesen helyén való érzések és gondolatok. Egyszerűen nem tudok magamra haragudni ezek miatt, és egy csepp szégyenérzetem vagy bűntudatom sincsen miatta. Eléggé meglepődtem. Pár hete pedig sikerült ki is mondanom őket. Hű. Remélem sikerül megoldani a dolgokat.
Attól az egy dologtól félek, hogy túl sokáig tartottam magamban, és nem bírtam szembenézni velük (magammal), attól félek, hogy van ami mostanra visszafordíthatatlan folyamatokat indított el. De most nem csinálok ilyet még egyszer. Én nem ez az ember vagyok, soha nem is voltam. Az eredménye öt-hat évnyi elfojtásnak csupán annyi, mintha megcsonkítottam volna saját magam. Nyilván oka volt, nyilván meg kellett élnem... és VISSZATÉRVE a régi bölcsességemhez: "Nem bánok semmit, mert akkor abban a pillanatban valamiért erre voltam képes, és ezt kellett tennem." Sokszor gondoltam erre, hogy magamat nyugtassam, de nem bírtam vele azonosulni, és szinte minden lépésemet csak bánni és szégyellni tudtam, mintha egy utolsó kis szaros penészfolt lennék (elnézést az összes szaros penészfolttól).
Nem mondom egyébként, hogy nem ijesztő ami most van, mert baromi ijesztő. Nem tudom a jövőt, bizonytalannak látok mindent. Remélem minden jó(l) lesz. De most úgy érzem én vagyok, végre én vagyok.

2014. április 2., szerda
Helyzetjelentés
Elkezdtem tegnap este csíráztatni. Lucernát, és napraforgómagot, nagyon kíváncsi vagyok mi lesz belőlük, egyelőre ott tartunk, hogy leöntöttem róluk a vizet. :P A víz még felhasználásra vár, mert nem öntöm ki attól, hogy magok voltak benne (ráadásul bio magok, szóval biztos nem ázott ki belőle semmi vegyszer).
E mellett méregtelenítésem 13. napján járok, a levezetés első napján, ma már ehetek rendesen! Juhéjjj! :D Tegnap csináltam is almás-zabos-kókuszos-mákos sütit, amit ma tízóraira tartogatok, és már nagyon várom. :D
(Igen, igen, szeretnék többet írni, blabla, mint mindig... meglátjuk, hogy megy-e...)

2013. augusztus 16., péntek
lakás kiadás
Elgondolkodtam rajta, hogy összegyűjtöm azokat a dolgokat amik legjobban kiakasztanak az egész albérletkiadósdi alatt. Mégsem fogom most sorra venni (majd talán egyszer lesz rá több energiám, de most egyszerűen nem érzem úgy, hogy megérné...).
Viszont azért a jelenlegit amin kiakadtam, leírom. És ez nem először fordul elő... Kér a kedves érdeklődő részleteket és képeket a lakásokról, én erre tényleg nagyon részletesen válaszolok neki, és a saját lakásomról képeket is csatolok. A szövegben ott van, hogy csatolok hozzá képet, és a másik lakás szövegében ott van, hogy ehhez sajnos nincsen képem. Erre a kérdés: melyik lakáshoz tartoznak a csatolt képek? De ugyanígy meg szokták kérdezni, hogy akkor mennyi a rezsi, hogy hol van a lakás, hogy anyámkínja. Basszus, ha én küldök neki az Ő kérésére egy részletes leírást, legalább azzal a minimummal tiszteljen meg, hogy elolvassa, mielőtt újabb kérdést tesz fel, hogy ne raboljuk egymás idejét.
De no problem, én mindig mosolyogva válaszolok. (Persze azért megemlítem a válaszban azt is, hogy ezt egyszer már leírtam...)
Szeretnék egy rendes, pontos, jól fizető, kedves, korrekt és értelmes albérlőt, aki hosszú távra marad. Nagy kérés ez...? Nagy.
írok, mert írni akarok
Na, az a szitu, hogy most majd nem akarok ide iszonyatosan magasröptű és jól megszerkesztett dolgokat írni, csak írni akarok végre, ahogy tettem azt oly sokáig. Most a terv, hogy másik helyekre majd írok elszállt (Álom) meg összeszedett (Parafrázis) dolgokat, ide meg csak azt ami én vagyok, és hajlandó belőlem kicsöpögni. Mert mostanában nagyon takarékon vagyok... De ahhoz hogy írni tudjak, írnom kell, egyelőre mindegy mit, csak ne legyen ilyen idegen a klaviatúrán lévő billentyűk nyomkodásának zenéje.
Legyen mára ez a végszó, jóéjt.
2012. november 11., vasárnap
Első tetoválásom
Januárban jön el a pillanat, mikor hátamra fogják varrni első tetoválásomat. Nem aprózom el a dolgot, mivel rögtön egész hátassal kezdek... de egyszerűen nem lehet másképp. Már évek óta szeretnék tetoválást, már legalább egy éve pontosan tudom is, hogy mit, és nemrég miközben Mátéval beszélgettünk összeállt a tökéletes kép a fejemben, még valami hozzáadódott az eddigi elképzeléshez, és egyszerűen tudtam, hogy most kész. Szerdán meg kiderült, hogy márciusban lesz hastánc verseny a Tattoo Convention-ön, ahol valószínűleg (csoporttal) indulni fogok, és ez hirtelen meghozta a végső elhatározást: márciusig nekem bizony tetoválásom lesz, és kész.
Sokat jelent ez nekem, nem csak egyszerűen egy kép lesz a hátamon. Úgy érzem, hogy a tetoválógép nem bejuttatni fogja a tintát, hogy kialakuljon a minta, hanem épphogy ellenkezőleg, valahonnan mélyről kifelé szívja majd belőlem, hogy végre láthatóvá váljon. Tökéletes lesz. Folyamatosan ezen pörög az agyam... még akkor is, ha épp másra gondolok, erre is gondolok. Nagyon várom már. :)
Életmódváltás - helyzetjelentés
Lassan egy hónapja csinálom azt a mindenfélét, amitől szerintem egészségesebb, szebb, kiegyensúlyozottabb leszek. Egyelőre mondjuk ez főképp étkezési szokásaim megreformálásában, és a mozgásban tetten érhető, pedig hosszabb távon, még még tervezek egy pár változást. Mostanra viszont megértettem azt a bölcsességet, hogy "lassan járj, tovább érsz". Vagy élsz. :P De tényleg, ezeket a dolgokat nem lehet bummbelebalázs módjára csinálni, mert hosszabb-rövidebb idő után, de kudarcélményt hoznak,ami meg mindenre jó, csak nem motivál.
Tehát jelenleg étkezéseimet tekintve tartom magam ahhoz, amit korábban leírtam, illetve annál jóval bonyolultabb a dolog, mert gyakorlatilag mindent magam készítek, és nagyon sok "szemetet" magam mögött hagytam. Erről készülhetne egy külön bejegyzés, hogy mit lehet/érdemes és mit nem, de az nem most lesz. :)
Mozgás terén is működök, most épp heti ötször Jillian Michaels: 30 day shred-jére tornázok + ha van mellette időm (mivel ez csak fél óra), akkor még valamilyen pilates, callanetics, ilyesmi... ezek jó alakformáló, nyújtó, és legfőképp gerinckímélő, tartásjavító tornák. Ha pedig nem ez, akkor fegyencedzés. Kedd-csütörtökön járok eskrimára továbbra is, szerdán meg hastánc. Az eskrimás napokon még szoktam pluszban tornázni, de szerdán csak hastánc. Nem is férne bele más, mert reggeltől suliban vagyok, és csak este kilenc körül esem haza. Egy nap pihenő van a héten (most épp pénteken volt:). Nincsen kifejezetten zavaró izomlázam, de folyamatosan érzem az izmaimat, ami meg szinte a kellemes kategóriába esik.
És vettem súlyzókat is! Tegnap, érkeztek meg, és nagyon örülök nekik. :) Be kellene még iktatni valamilyen aerob vagy kardió mozgást, de nem tudom... futni nem merek a térdem miatt, a bringa most épp működésképtelen, eljárni valahova nincsen pénzem. A görkoritól szintén el szokott kezdeni fájni a térdem, de lehet, hogy most kap még egy esélyt, mert lényegesen jobb állapotban vagyok mint fél éve.
Ennyi a mai gyors helyzetjelentés.
Ja, és kb. 3 kg mínusz, meg jó pár centi. :)
2012. október 7., vasárnap
Életmódváltás - edzések 1.
Tehát holnaptól kezdem. Igen holnaptól. Nem, nem mindig holnaptól, de ma igen. Nekem igenis szükségem van arra, hogy kitűzzek egy időpontot... addigra rákészülök fizikailag, lelkileg, és szellemileg, és utána működik.
No de most igazából az edzésről szerettem volna írni. Elég problémás az ügy. A mindenféle okos emberek szerint, hogyha fogyni szeretnék, izomveszteség nélkül (netán azzal együtt, hogy izmosodom), akkor heti három aerob (nem kardio! mert az leginkább állóképesség növelő, az aerob mozgás amikor lihegsz, de még tudsz beszélni... no persze ki lehet számolni úgy is, hogy figyeled a pulzusod, hogy a megfelelő tartományban tartsd), és heti három súlyzós (kisebb ismétlésszám, nagyobb súlyok) edzés a legideálisabb. E mellett nekem szükségem lenne gyógytornára, de ha nem is gyógytornára, akkor valamilyen tartásjavító, ízületkímélő, átmozgató, erősítő mozgásformára, mivel rosszak az ízületek (főleg térd, gerinc), és nem hanyagolhatom el őket... nem is akarom. Ezeknek a kritériumoknak a következők felelnek meg: gyógytorna, jóga, pilates, callanetics, fitball (lehet van más is, én ezeket próbáltam, és ismerem). No és mindezek mellett még ott a hastánc, meg az eskrima, ami összesen heti 3-4 alkalom. Ezeket félig nem is ide számítom, mert sokkal inkább azért csinálom mert szeretem, és nem súlyvesztés-alakformálás-izmosodás-erősödés-regenerálódás-életmódváltás-stb-akármi céllal. Viszont e miatt pl. kizárt dolog, hogy edzőterembe járjak, mivel egyszerűen nem jut már rá pénzem. Az edzőterem kiesése viszont a nagy súlyos edzéseket majdnem kizárja. Biztos valahogy megtudnám oldani itthon is, hogy emelgessem a fotelt... de lássuk be, ez nem túl ideális. Ha veszek is súlyokat, azok is max. 2 kilósak lesznek, az még mindig bakfitty. No de Róma sem egy nap alatt épült... én valószínűleg jó darabig nagy súlyos edzések nélkül is nagyon szép eredményeket tudok elérni (a semmihez képest bizonyosan! :D), és talán (100%) az ízületeimnek sem tesz rosszat, ha nem csapok ilyen esztelenül bele a lecsóba.
2012. október 6., szombat
Életmódváltás - táplálkozás
Mostanra elképesztően sok fogyókúrás módszeren, étrenden, diétán, méregtelenítésen, anyám kínján rágtam át magam. Csak olvasgatva, nem csináltam meg minden hülyeséget... de persze volt amit igen... a legnagyobb ostobaság azt hiszem a "kőkemény tojásdiéta" volt, aminél az első étkezés után hányni akartam, de végigcsináltam, közben fogytam 1 kiló és 3 dkg-t, majd a záró eredményem összesen -3dkg volt. De komolyan mondom megérdemeltem... ekkora hülyeséget végigcsinálni... és még undorító is volt... Ha az idő alatt csak szimplán odafigyelek, azzal is többet értem volna el... nyeh. Na szóval ilyen ökörségeken meg két 90 napos diétán túl (ami határozottan eredményes volt, de egyáltalán nem tartós... már abból is látszik, hogy kétszer is megcsináltam két év alatt... :D), végül megérett az én fejecskémben is a gondolat, miszerint ostobaságokat csinálok, és bizony életmódváltásra van szükség, nem átmeneti megoldásokra. A gondolat már jó rég érik, csak ugye a megvalósítással mindig problémák voltak... De majd most!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)