Első tetoválásom

Há! Háháháháhá!

Januárban jön el a pillanat, mikor hátamra fogják varrni első tetoválásomat. Nem aprózom el a dolgot, mivel rögtön egész hátassal kezdek... de egyszerűen nem lehet másképp. Már évek óta szeretnék tetoválást, már legalább egy éve pontosan tudom is, hogy mit, és nemrég miközben Mátéval beszélgettünk összeállt a tökéletes kép a fejemben, még valami hozzáadódott az eddigi elképzeléshez, és egyszerűen tudtam, hogy most kész. Szerdán meg kiderült, hogy márciusban lesz hastánc verseny a Tattoo Convention-ön, ahol valószínűleg (csoporttal) indulni fogok, és ez hirtelen meghozta a végső elhatározást: márciusig nekem bizony tetoválásom lesz, és kész. 

Sokat jelent ez nekem, nem csak egyszerűen egy kép lesz a hátamon. Úgy érzem, hogy a tetoválógép nem bejuttatni fogja a tintát, hogy kialakuljon a minta, hanem épphogy ellenkezőleg, valahonnan mélyről kifelé szívja majd belőlem, hogy végre láthatóvá váljon. Tökéletes lesz. Folyamatosan ezen pörög az agyam... még akkor is, ha épp másra gondolok, erre is gondolok. Nagyon várom már. :)

És hát első tetoválás... no igen, biztos vagyok benne, hogy itt nem fogok megállni, egyrészt azért mert mindenki azt mondja, hogy nem lehet (ez olyan a piercing, abból is kettő van már, és még szeretnék egy-két lyukat...), de ami kicsit fontosabb: van még pár tervem, bár egyik sem olyan grandiózus mint ez. De talán nem is baj, mivel nem akarom az egész testfelületem beborítani. :)

Viszont mindezen boldogságosságom ellenére bennem van egy elég nagy félsz. Az egész az autoimmunhoz kapcsolódik.

Az egyik fele ennek a félelemnek az, hogy vajon mi van, ha nem 100%-osan steril minden, ha történik valami, vagy csak én érzékenyebb leszek, vagy akármi... aztán persze lenyugtatom magam, hogy nyilván hihetetlenül körültekintő leszek, és olyan hipertiszta körülményeket teremtek, hogy erre esély sem lesz. Mellesleg a piercingjeim, is köszönik, megvannak, pedig az nem is csak a bőr alá megy, hanem keresztül, és az az egyik a számban van, ami elvileg az egyik legkényesebb terület. 

A másik fele meg az, hogy mit szól majd hozzá az orvosom, meg általában az orvosok. Utálom a kioktatást, mivel minden amit elmondanak, azzal én is tisztában vagyok, az a kérdés pedig, hogy "neked ez tényleg tetszik?" és "a párod mit szól hozzá?" különösen felbasszák az agyam, mivel NYILVÁN tetszik, azért van, és a barátomnak is nyilván tetszik, mert egyrészt ha visszataszítónak tartaná, valószínűleg nem csinálnám (bár nem tudom milyen hosszú lenne ez a fiktív kapcsolat, ha így korlátoz...), másrészt meg nyilván olyan barátot választottam, akivel közös ízlésünk és értékrendünk van. :P
Arról nem is beszélve, hogy mennyi mindent változtattam az elmúlt évben az életemen. Letettem a cigit, alig iszom, tényleg csak alkalmakkor (bár azért ez már a kezelés óta így van, de mostanában még jobban visszavettem), elkezdtem mozogni, és jobban odafigyelni magamra, végül még a táplálkozásom is megreformáltam, de nem kicsit. Szóval ha valaki beszól, a következő kérdést fogom feltenni: igyak, dohányozzák, tömjem a fejem zsíros-cukros-műanyaggal, és tespedjek a fotelban, vagy inkább legyen pár piercingem és tetoválásom, amiket különös odafigyeléssel készíttettem el, és különös odafigyeléssel hordom is őket? Naugye.

Ettől függetlenül, hogy szuperül válaszolok magamnak a felmerülő félelmeimre, attól még nem múlnak, csak enyhülnek. De az öröm, és várakozás sokkal erősebb. :)

A tetoválást valószínűleg Bélteczky Zsófival csináltatom (csak azért valószínű, mert csak az a biztos ami már megtörtént, de néha az sem:), januárban. Pénteken voltam nála, megbeszéltük. Most majd a tervezés hosszas folyamata következik. :) Hogy mi a minta, azt nem árulom el, majd csak ha már készen van. De egy biztos: csodaszép lesz, és 100%-ig egyedi, csak az enyém, ami engem tükröz. Jíííhá. :)